Mi történik, ha gyermekem lebetegszik a tábor ideje alatt?
Táborvezetőink közt több orvos is van ezért első kézből kapnak ellátást, ha bármi baj lenne. Természetesen, ha nem bizonyul elégnek a táborban történő kezelés, személy-gépjárművel a beteg gyermeket háziorvosi rendelőbe, kórházba tudjuk szállítani. Minden hasonló történésről azonnal tájékoztatjuk a szülőket!
Hogyan kezelik, ha gyermekem honvágyas típus, és nehezen alkalmazkodik új körülményekhez?
Csapatunk filozófiája, hogy a gyereksereg minden egyes tagját bevonjuk a játékokba, foglalkozásokba. Szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát, így a zárkózottabb, nehezebben feloldódó táborozókra különösen odafigyelünk. A csoportvezetők folyamatosan ügyelnek a gyermekekre és szükség esetén külön foglalkoznak azokkal, akik igénylik.
Mennyi költőpénzt érdemes adni a gyermeknek a tábor idejére?
Mivel a tábor teljes ideje alatt minden étkezés benne van a részvételi díjban, így nem javasoljuk nagyobb összeg lehozatalát. A tábor területén kívül sétatávra van kisbolt, de nem jellemzőek a boltkörök. Ha mégis kimennénk célszerű maximum pár ezer forintot adni a gyermeknek, hogy tudjon venni egy kis csokit/üdítőt.
Gyermekem csak később tudna csatlakozni a táborhoz. Megoldható?
A tábornak gondosan összeállított menete van, ahol a játékok között történeti folytonosság is lehet, ebből kifolyólag nem javasoljuk, hogy 1-2 napnál később csatlakozzon valaki a táborhoz. Ettől függetlenül természetesen lehetséges, azonban hasonló esetben sajnos a részvételi díj egészét ki kell fizetni.
Gyermekem glutén/laktóz/… érzékeny. Megoldható az étkezése?
Az ételallergia a jelentkezési form kitöltésénél jelezhető, amennyiben ott értesítenek minket a külön menü elkészítése megoldható. Súlyos ételallergiát (pl.: hal, mogyoró, …) kérjük minden esetben jelezzék felénk!
Gyermekem komoly gyógyszereket szed. Mehet táborozni?
Amennyiben a gyermek kezelése kizárólag a gyógyszerek rendszeres bevételét igényli, és nem szükségeltetik egyéb orvosi beavatkozás, nyugodtan jöhet velünk táborozni. A hasonló igényekre külön figyelmet fordítunk, hogy a gyermek az előre meghatározott időközönként az előírt mennyiséget bevegye.
Ágyneműt kell vinni?
Igen, a táborba ágynemű szükséges.
Telefont vagy más elektronikai eszközt vihet a táborba?
Véleményünk, hogy hasznos, ha gyermekénél van mobiltelefon, hiszen így tud kommunikálni a szülőkkel. A tábor ideje alatt azonban a mobilokat többnyire a szobákban szokták hagyni a gyerekek a programok miatt, így nagy értékű készüléket nem javaslunk, mert hasonló értékekért felelősséget sajnos nem tudunk vállalni. Telefon egyébként minden táborvezetőnél van, tehát végső soron úgyis tud beszélni gyermekével, ha külön nem küld vele telefont. Egyéb szórakoztató elektronikai eszközök lehozatala megengedett, de nem ajánlott. A tábor programbeosztása elég sűrű és a tapasztalatok alapján nincs is nagyon igény ezekre.
Mit vigyen magával a gyermek a táborba?
– Hét napnyi váltóruha, ebben: kényelmes „játszós” ruha (ami nem baj, ha koszos lesz), minimum 1 fürdőruha/fürdőnadrág, pizsama, papucs.
– Tisztálkodás: egy darab törölköző a zuhanyzáshoz és egy darab a strandra; tusfürdő, sampon, fogkefe, fogkrém
– Rossz időre: hosszú nadrág, pulóver, zárt cipő, esőkabát!
– Hőség esetére: a kánikulát és az UV-védelmet rendkívül komolyan vesszük a táborban, ezért kötelező minden táborozónk számára naptej használta a déli órákban, valamint – amennyiben az országos tiszti főorvos hőségriadót rendel el – a táborban is kötelezővé tesszük sapka (baseball sapka, szalmakalap vagy bármely más fejet védő sapka) használatát a szabadban, a déli órákban, a napszúrás elkerülése érdekében. Ezért kérjük, mindenképpen hozzon magával a gyermek sapkát! A táborozás során természetesen folyamatosan biztosítunk megfelelő mennyiségű ivóvizet táborozóink számára, mind házon belül, mind a szabadban egyaránt.
– Érdemes hozni továbbá zseblámpát, kullancsriasztót, …
– Balesetbiztosítás kötése ajánlott, de nem kötelező.