Korábbi nyarak történetei

Dolor Ládája

Szívesen átengedném valamely fellegvári Lard társamnak eme fejezet megírását, de jómagam, Kefir professzor, mint mindenre, erre a feladatra is én vagyok a legalkalmasabb. Alábbi sorokban foglalom hát össze annak rendje s módja szerint az év legfigyelemreméltóbb történéseit.

Emberemlékezet óta nem volt már rá példa, hogy a Fellegvárból küldött Lard delegátus új Lauk kiképzését indította volna el.

Az idei évben ez mégis megtörtént, így Solendonba történő belépésük után Terwin Köve egyből két házba osztotta a Laukat. Voltak, akik az erdőkerülő mesterséget kezdték el kitanulni, mások pedig a pákász tudományokban merültek el.

A képzésük elején megtudták, hogy élt egy nagy hatalmú varázsló, becses nevén Dolor, aki a ládájában tartotta a legerősebb fűszereit, bájitalait, receptjeit. Mivel különösen ritka és különleges anyagokat tárolt a ládában, mindig alaposan lezárta azt. Egy nap azonban sajnos ezt a ládát ellopták tőle, és örökre nyoma veszett.

Nem telt el sok idő, míg arra lettek figyelmesek a Lauk, hogy a tartomány területéről folyamatosan különböző tárgyaknak nyoma veszik. Mindamellett, hogy próbálták kideríteni a tolvaj személyét, kemény munkával kigyógyították Ugye-Bár királyt a naszinimörü csípéséből, legyőzték Behemót Admirális támadását és segítettek az Idiosztáriusz varázslótanácsnak új vezetőt választani. Az erdőkerülők és a pákászok képzésük alatt különböző számkombinációk birtokába kerültek, amiket közösen gyűjtöttek egy kódexben.

A sorozatos lopkodások miatt végül arra jutottak a Lauk, hogy a Lardok segítségével egy varázstotemet állítanak fel a tolvaj ellen. Azonban a varázslás közben hibát vétettek, így másnapra a totemnek is lába kélt (bezzeg ha én, Kefír professzor ott lettem volna, ilyen nem történik meg).

Másnap a szomszéd falu rendőrkapitánya segítséget kért a Lauktól. A nagy vásáron szintén el akartak tulajdonítani egy hatalmas értékű kincset, de az utolsó pillanatban a rendőrnek sikerült vesztegzár alá tennie a teljes piacot, így a tolvaj is bent rekedt.

A lauk ügyesen kinyomozták, melyik gyanúsított a rabló, elfogták, és ő bevallotta, hogy tudja, hol van elásva Dolor ládája. A kinyitásához szükséges számkombinációt szerette volna megszerezni a Lauktól.

A történtek után a tolvajt átadták a rendőrkapitánynak, majd a Lardok vezetésével a Lauk eltúráztak Dolor Ládájának helyszínére, kiásták és kinyitották.

A benne lévő ereklyék és maga a Láda a bejegyzés megírásakor megtalálható a Fellegvári kiállítóterem lezárt részében.

A bejegyzést írta: Kefír professzor /Fellegvári magisztrátusz/

A Beteljesítő sorsa

Minthogy erősen a szívemen viselem a solendoniak tetteit, így különösen fontosnak vélem megörökíteni azokat az utókor számára. Tudomásomra jutott, hogy Anura teremtményei idén megmentették Solendont, ezért az alábbi sorokban foglalom össze a lényegesebb tudnivalókat.

Mint azt valamennyi solendoni lakos tudja, létezik egy ősi prófécia, miszerint él egy gonosz téli lény, ami képes örökre száműzni a nyarat Solendonból, hogy teljes évben Terwin teremtményei vehessék birtokukba a világot. A jóslat szerint egy nap egy elkeseredett nyári ember meg fogja idézni ezt a szörnyet, és ezzel beteljesedik a jóslat, eljő az örök tél.

Miután a szitakötők idén nyáron is elvezették a Laukat és Lard kísérőiket Solendonba, megalakult a három ház, hogy a Lardok 3 mesterséget taníthassanak a Lauknak: Talponállók, Szellemtők, Naplopók.

Később a Lauk kiderítették, hogy a prófécia vizsgálóinak egy bizonyos köréből alakult egy titkos szekta, aminek a tagjai arra esküdtek fel, hogy felkutatják és elkapják a megkeseredett nyári lényt, mielőtt megidézné a gonosz téli rémet. A keresett személyre Beteljesítőként kezdtek el hivatkozni.

Az ifjoncok hosszú kalandok során megfejtették, mikor készül a Beteljesítő megidézni a téli szörnyeteget. Közben öntelt koboldoknak segítettek, felgöngyölítettek egy gyilkosságot, és becsületesen tanulták a 3 mesterséget.

Sajnos a szertartás napján azonban hibáztak, és a Beteljesítő kicsúszott a markukból. A Sirchade-szekta (/sirkád/) meggyanúsította és erőszakkal elhurcolta az egyik Lardot, mert a bizonyítékaik arra engedtek következtetni, hogy ő a Beteljesítő.

Hogy helyre hozzák, amit elrontottak, a Lauk Anurától kértek segítséget, aki válaszul megidézte a szekta által az évszázadok alatt megölt áldozatokat. A holtaktól megszereztek egy varázsigét, mellyel vissza tudják pörgetni a napot, hogy kijavíthassák a hibát.

A varázslathoz azonban szükség volt a 3 ház által egész héten gyűjtött kincsekhez, melyekről a házak önként lemondtak a nemesebb cél érdekében.

Miután egy szertartás keretében sikeresen visszapörgették az időt, újraélve a napot sikerült elkapniuk a Beteljesítőt, és megmenteni Solendont.

Ahogyan az a Fellegvár tudomására is jutott, a beteljesítő is szektatag volt, aki jó szándékkal csatlakozott hozzájuk, de miután a szekta meggyanúsította és megölte a lányát, elkeseredettségében bosszút akart állni a világon, beteljesítve ezzel a jóslatot.

A Beteljesítőt végül elküldték hozzánk a Fellegvárba, hogy a Lardok tanácsa döntsön sorsáról.

A bejegyzést írta: Berzelóniai Theodóziusz /SoleTörténész/

A három sötét jogar

"Igaz hőstettet csak az igaz lelkűek vagy a teljesen bolondok visznek véghez. Bármelyik kategóriába is esik az illető, a hála maradéktalanul kijár neki" - szól az ősi idiosztáriumi varázsló közmondás, aminél, ha keresnék se találnék olyat, amely pontosabban írja le a jelenlegi helyzetet.

A Fellegvári mesterekből álló Lardképző főosztály döntése alapján a tavaly bizonyított hőstett jutalmaként ebben az esztendőben minden Lau ugyanazt a mesterséget tanulta, ez pediglen a legátusi szakma volt. A Terwin köve által beosztott 3 ház három égtáj felé vette a hét elején az irányt: Dél, Kelet és Nyugat. Az első nap a legátusi házak 3 különös varázstárgyat találtak a környező erdőkben. Az országgyűlés során Svindli felszólalt, hogy ő már látott hasonlót a tanulmányai során, és ezek sötét emlékhordó jogarok. Közösen úgy döntöttek, hogy az esti tábortűznél megtekintik, milyen emléket hordoz az első jogar.

A tűznél 2 lard egyszerre fogta meg a jogart, így az emlék a testüket felhasználva elevenedhetett meg. A történetben egy hataloméhes alak készült kivégezni régi barátját, aki megkérdőjelezte döntésének helyességét. A másik két jogart hiába próbálták megtekinteni, nem reagáltak az érintésre.

Másnap a Lauk megismerkedtek a macskaemberekkel, akik a Krokodil Istent tisztelve furcsa társadalmi rendszerben élnek. A macskaemberek egy kiválasztott csoportja, a Gyeduk birtokolják a kizárólagos jogot, hogy a Krokodil Isten üzeneteit megfejtsék és közvetítsék a többiek felé. A Lauk a Lardokkal együtt részt vettek a Krokodil Isten tiszteletére megrendezett éves fesztiválon, majd később segítettek a Gyeduknak különböző feladatokat teljesíteni.

Idővel a Lauk átláttak a szitán, hogy a Gyeduk kihasználva különleges helyzetüket elnyomásban tartják a macskaembereket, és nem a Krokodil Isten üzenetét adják tovább a népnek, hanem a saját akaratukat közvetítik csupán. Leleményes trükkel elcsenték a legutóbbi ilyen levelet a Gyeduktól, és átadták a macskaembereknek, akik fellázadtak a zsarnokság ellen.

A második jogarban lévő emlék bajban lévő, segítségre szoruló lényeket vetített a Lauk elé. Kisvártatva megismerkedtek a háromszemű nemzettséggel, akik egymástól teljesen elszigetelve, nomád életformát folytatva élnek. A lauk részt vettek az évenként megrendezett háromszemű nagygyűlésen, ami az egyetlen alkalom, amikor ezek a különc lények mégis találkoznak egymással. Sok fontos dolog között szavazással eldöntötték, mely bájitallal gyógyítják meg rejtélyes körülmények között rosszul lett, haldokló társukat. Sajnálatos módon a tanács rosszul döntött, így a bájital hatása csak rontott a beteg helyzetén. Éjszaka a Lauk bátorságukról tanúbizonyságot téve megszerezték az ellenszert egy félelmetes szörny barlangjából, ezáltal meg tudták gyógyítani a háromszeműt.

Később a Lauk megmentették a háromszemű nemzettséget azáltal, hogy megakadályozták a szivárgó mérgesgáz terjedését, ami több háromszeművel is végzett korábban.

A harmadik jogart megtekintve egymással pénzen vitatkozó alakokat láttak a Lauk. Eztán ismerkedtek meg a zöldhámú fajokkal, akiknek mindennél fontosabb az üzlet és a pénz. A Lardokkal együtt több millió zöldhasút gyűjtöttek, majd éjszaka egy titokzatos vándorpiacra látogattak el a Lauk, ahol elkölthették a megszerzett pénzüket. A piacnak rendőri rajtaütés vetett véget, mely során a rendorkok erőszakkal elraboltak több goblin kofát, őket azonban később a Lauk kiszabadították a börtönből.

A kaland végén kiderült, hogy az emlékeket a téli nérdek juttatták át a nyári világba a lardoknak.

Ilyen esetről nincs a Fellegvárban korábbi feljegyzés.
Kivizsgálandó.

A bejegyzést írta: Hector van der Meer /Trollügyi kapcsolatok – főosztályi szakreferens/

A fellegvári iratrendezés során megsérült tekercs restaurálás alatt áll!

Az Alkotó

Solendonba érkezve a kis csapat furcsa, bohókás művészlélekkel találkozik, aki valamit machinál az ecsetével Terwin kövén, majd a lauk segítségét kéri. Ugyanis nem messze innen egy különös környékre bukkant, ám sehogy sem tud továbbjutni a kis királyságok határán. Nosza neki is állnak kis csapatokban, hogy kibogozzák a bürokrácia gordiuszi csomóját. Küldetésük alatt átkelnek Pervar, Patvar, Varót, Putvar és Kavar határain. Az országok közötti ingázás során felfedezik, hogy a vidék helyzete közel sem rózsás: katasztrófák, természetfeletti csapások sújtják folyamatosan a régiót, és ez  a helyiek emlékei szerint korábban sosem fordult elő. A sok kis királyság közül kettő, Pervar és Patvar egymást okolja a kialakult helyzetért és véres leszámolásra készülnek. A két nép gyűlölete feloldhatatlannak látszik, bár a konfliktus forrása már régen a feledés homályába veszett. Mégis, furcsa mód a két népet összeköti a régmúlt visszhangja; legendáikban újra meg újra felbukkan egy titokzatos figura, az Alkotó.

A második nap folyamán bizonyossá válik a kis csapat számára, hogy ezt az eddig ismeretlen vidéket még a térképükre sem tudják beilleszteni. Ám a talpraesett solendoniak nem esnek pánikba és nekiállnak maguk feltérképezni ezt a világnak eddig ismeretlen zugát, miközben ezek a gondolatok kavarognak a fejükben: “Vajon valaha fény derül a titkokra, amiket a titokzatos föld rejteget? Ki az a rejtélyes Alkotó, aki láthatóan a káosz és gyűlölet felett összeköti az itt élőket? És hogy lehet, hogy még sosem hallottunk róla korábban?”.

Mindeközben Pervar és Patvar felett egyre sötétebb fellegek gyülekeznek, a seregeik felsorakoznak egymással szemben; nincs könyörület, békülésre nincs remény. A csata mindkét oldalon súlyos veszteségekkel zárul. Visszavonulás közben a pervariak meghívják a solendoni csapatot, hogy töltsék velük a következő napot.

Másnap mintha minden a feje tetejére állt volna. Az ébresztő idejében esti mesét hallgatnak, a reggeli mellett lobog a tábortűz, a lardok ráncosak és reumásan mozognak, és a neveiktől kezdve a hívózenéig minden a visszájára fordult. Az idő múlásával egyre több mindenre fény derül – a dalok, a legendák, még a furcsa szokások is egy irányba mutatnak. Már sejtik, ki is az az Alkotó – a helyi istenség, aki ezt a különös vidéket teremtette. Nem Solendonban vannak, hanem valahol a világ szövete és a Semmi között. Az Alkotót ugyanis Anura és Terwin közösen hozta létre, mint Hírnököt Nyár és Tél között. Ám a két világ között rekedve Solendon kivetette magából, és végtelen magányában gondolataiból új világ szökkent szárba: Nodnelos. Ahogy terebélyesedett Nodnelos, úgy keltek öntudatra a teremtményei is.

Újabb kakasrikoltással újabb kaland veszi kezdetét. Pervar és Patvar ráeszmélnek, hogy a világuk darabokra hullásáért részben ők is felelősek: a viszályuk éppen úgy szaggatja szét a környéket, ahogy a sorozatos csapások őket.  Mire eljutnak a békekötésig, rá kell, hogy döbbenjenek: ez lehet, hogy már nem lesz elég a teljes pusztulás megállításához. A világuk minden szeglete az Alkotó része, és az örökös csatározás az őrület szélére sodorta az istenséget.

Nincs más hátra: a házakon a sor, hogy megszerezzék a kulcsot, amivel láthatóvá válhat a láthatatlan: be kell lépniük az Alkotó fejébe, hogy kibékítsék a gondolatait, megértsék és feloldják a belső feszültségét - ezzel megmentve a mikrokozmoszt.

Szerencsére a küldetés sikerrel zárul – a világban újra béke honol: igazi, külső és belső béke. Az Alkotó felismerte, hogy nincs egyedül. Népe biztonsága érdekében pedig lezárta a Solendon és Nodnelos közötti átjárót.

A sikeres küldetést igazi solendoni szokásokhoz híven egy fesztivállal ünnepli meg a csapat.

A fenti sorok Gorgonzola fellegvári professzor szórványos naplófeljegyzéseből származnak.

Bogaras bonyodalmak

Az idei évben történetünk már a vonatállomáson elkezdődött, amikor is 3 ízeltlábú jelent meg a Lauk segítségét kérve, hogy a királynőválasztási időszakuk alatt a koronaékszerekre vigyázzanak, ahogyan azt az előző királyné, Klementina a végrendeletében meghagyta. A Lauk nagylelkű segítségnyújtásáért cserébe a Szhangyák örömükben rovarbált szerveztek, kifejezve ezzel mérhetetlen hálájukat. A bál remeknek bizonyult, még a bolond éjjeli lepkének sem sikerült elrontania a hangulatot összeesküvéselméleteinek hangos rikácsolásával.  

 A küldetés sikerességének érdekében Terwin köve a Szhangyaboly kasztjainak megfelelően osztotta be házakba a Laukat. A Sz’őrök, mint a boly védelmezői, a hét folyamán különböző küldetéseket teljesítettek, a Sz’itizenek, a boly kreatív tagjaiként a védőpajzsok elkészítéséért és tökéletesítéséért feleltek, míg a Sz’abrakadabrák az ősi gonoszűző varázstánc rejtelmeit és technikáját kutatták. 

A küldetést komolyan véve, már az első estén a Lauk és Lardok egyesített erővel védővarázst vontak a Sz’hangya ereklyék köré. Ez azonban nem jelentett végső megoldást, ugyanis a 3. napon az váratlanul feketedni kezdett. Volt is ám nagy riadalom. A Lauk sebesen újrapróbálkoztak a varázslattal, ám az másnapra tovább feketedett. Ekkor felébredt bennük a gyanú, hogy valaki magának akarja az ereklyéket. 

Mindeközben a Mölylopkék faja is a segítségünket kérte a saját küldetésük véghezviteléhez, mivel úgy gondolták, hogy egy nap nem ad elég világosságot, így szükséges egy második nap fellövése. Az utolsó pillanatban e terv meghiúsult egy sötétségimádó csótánynak köszönhetően. Ezt Ti magatok is láthatjátok, hiszen még mindig csak egy nap ragyog az égen. Tudniillik ugyanis a csótányok népéről, hogy várnak egy messiást, aki elhozza nekik az örök sötétséget. Egyik este, miközben tanaikról meséltek, nagy örömmel osztották meg velünk a hírt, hogy nem kell már tovább várni, mert feltűnt egy próféta. Hogy ezt bizonyítsák, az ősi próféciájuk szövegét is átadták, amelyből kiderült, hogy a sötétség elhozatalának 3 lépcsője van: (1) Az ereklyéknek egy helyen kell lenniük; (2) El kell végezni egy varázslatot; (3) A Szhangyák trónjának üresen kell állnia. 

A feszültség egyre fokozódott közöttünk, mert bizonyossá vált, hogy az ereklyék veszélyben vannak, de a védővarázsunk a feketedés ellenére is még kitartott. Nyomozásba kezdtünk hát, hogy ki lehet a különös próféta. A nyomok egy sötét erdő mélyébe vezettek, ahol egy hatalmas pókháló közepében leltünk rá egy naplóra. Ebből derült ki számunkra, hogy Malignus, a pók tekinti magát prófétának. Malignus arra a következtetésre jutott, hogy a nagylábúak és a rovarok nem tudnak együtt élni, ezért mindenkinek el kell pusztulnia, jöjjön hát az örök sötétség ideje. 

A nyomozásból visszatérve vettük észre, hogy teljesen elfeketedett a védővarázsunk, így a Lardok vállalták át az ereklyék őrzését éjszakára. Reggelre azonban hűlt helye volt mind a Lardoknak, mind az ereklyéknek. A Lauk összeszedve minden bátorságukat a Lardok keresésére indultak. Meg is találták őket a híresen nagy Szertartás Sziklánál, ahol Malignus épp az ereklyék felhasználásához szükséges varázsigét kántálta. A Sz’abrakadabra háztól megtanult HAKA tánc együttes eljárásával sikeresen kiűzték a gonoszt Malignusból és a csótányokból, így mentve meg a Lardokat és a nyári világot. A nap végén az újonnan megválasztott Sz’hangyakirálynőnek, Theodórának sértetlenül tudták átnyújtani a koronázási ereklyéket és a két nép együtt ünnepelt. 

Nagy büszkeséggel tölt el ennek a Solendoni nyárnak az elregélése.

Egy magát megnevezni nem akaró, de büszke Sz’abrakadabra.