
Tuliki (Montvai Sára)
Mesterségem címerén sok sok jel látható – körte, pöttyös bögre vagy épp vitorláshajó. Bár egyik kedvenc elfoglaltságom a birodalmi aprónép nevelése, időmet most mégsem velük töltöm. Manapság inkább álarcok mögé bújva próbálom megnevettetni nézőim, és ha Momentán ez minden, amit értük tehetek, én akkor is boldog vagyok. A játszás mesterségét sok helyen tanultam, elmondani-megmutatni lelkem darabjait egy nyári birodalmi kaland során kezdtem. Ez a különös varázslat olyan fontos lett számomra, hogy szeretném neked is megmutatni, hogyan lehetsz az, aki lenni akarsz.

Kenzo (Jákó Sára)
Birodalmi ízkedvelő vagyok, aki nem csak a hasak egészségére, hanem a fogakéra is elhivatottan ügyel. Kedvenc fog-ásaim a birodalomtól keletre készülnek, és családom legvénebb Bölcse szeretettel tanítja meg nekem, miként üthetem össze ezeket a távoli finomságokat. Varázspálca híján, általában a két kezemmel szoktam megalkotni még a legapróbb dolgokat is. Fontos számomra, hogy fog-ékony és nyitott szívű újoncok lépjenek be a Tanodába ahová én magam is járok, s ezért igyekszem legjobb tudásom szerint támogatójuk lenni.

Luna Gra (Berkes Orsolya)
Birodalmon kívüli utazásaim során a Láthatatlanokkal találkozom, akik teste másképp néz ki és máskeppen is mozog, mint a legtöbbünké. Bár én tanítom őket, mégis ők az én tanító mestereim. Van, mikor arról álmodom, hogy lovaggá ütnek lustálkodásért és lakmározásért. Néha kicsit sok dolgot veszek egyszerre a nyakamba. Előfordul, hogy még a lábamat is a jógateremben. Legjobban azt hiszem szeretni szeretek, pedig messziről az álruhám talán egy undok törpét juttat az eszedbe.

Piba (Piller Balázs)
Minden nap azért dolgozom, hogy senki se szomjazzon és mind jóllakjatok. Ha tehetném, az egész világot kékre festeném, s vele munkám beteljesedne. Szívesen indulok nagy felfedező utakra a birdalom határain túlra, így beleláthatok, miként élnek mások. Egyik ilyen kalandom során még a messzi tengeren túlra is elutaztam, hogy sok kis ifjonc nyarát tegyem gazdagabbá. Szeretem, hogy ahova megyek, máshogy beszélnek az emberek, ettől lesz világunk ilyen sokszínű. Soneldonban egyik legkedvesebb pillanatom az esti tűz, mikor az egész birodalom összegyűlik a gitárszóra. Veled is találkozom majd?

Memeet (Mályi Ambrus)
Azt mondják, hogy nagyra nőttem, kívül is, meg belül is. Szeretem is átmozgatni testem-lelkem minél jobban, az utolsó porcikámig. A birodalmi ispotályban gyógyítom a betegeket. Időről-időre nyakamba szedem a világot, hogy időt töltsek el más ország-világ könyvtáraiban, régi és új tekercseket olvasgatva, hogy megláthassak valami olyat, amit még senki előttem. A napindító löttyömet igyekszem egyre keserűbben inni, levesembe pedig végtelen fűszert hinteni. Attól fogva, hogy megszülettem, atyáim más nyári birodalmakba vittek, ahol új otthonra és barátokra leltem.

Svindli (Keresztély Zsuzsanna)
A jókedv legnagyobb védelmezője vagyok. Nagyon szeretek nevetni és másokat megnevettetni. A fejtörők jó barátaim, főleg amelyikeket meg tudom oldani. Lelkemben folyton zene szól, kisebb-nagyobb sikerrel bármilyen hangszert megszólaltatok ami csak a kezembe kerül. Számos kaland és kihívás vár minden Laut Solendon világában és én mindenképp ott leszek, hogy segítsem őket!

Ubi (Lackner Sámuel)
A birodalom legcsodásabb lényeinek az embereket tartom, és én is annak vallom magam. Hogy miért? Mert az emberektől lehet kérdezni, amit én különösen szeretek. Azt még jobban, ha hallgathatom őket, és ha elmondják miért. Azt hihetnéd rólam, hogy udvari komédiás vagyok, mivel mindenem a játék. A játék, ami a legjobb pajzs, amit valaha kovácsoltak. A folyton ismétlődő 12 hónapok nevet kapnak tőlem, ha téged is érdekel miért, a tűz mellett majd elmesélem.

Sztalker (Gyöngyösi Balázs)
Bár abba a tanodába jártam, ahová az orvosoknak szokás, mégsem az lettem. Focizom úgy, ahogy a tengerentúlon szokás, mégsem vagyok óriás. Szívem szerint a király éneklő krónikása lennék, de azt mondják, rozsdás a torkom. Na meg persze vámpír, ha változtathatnám azt, aki most vagyok. Szeretek a virtuális valóságban csatába vonulni a bajtársaimmal, mégsem ott élek. Amióta csak az eszemet tudom, belső birodalmam legyőzhetetlen ura a lelkiismeretem.

Zeniba (Szilágyi Rebeka)
Akárcsak a nimfák, hajam színét én is kedvemre változtatom.Hű segítőim az életben egy ügyes lovag és egy szép hercegkisasszony, kik hol örömet hoznak az életembe, hol borsot törnek az orrom alá.Kedvenc elfoglaltságom, hogy nyitott szemmel álmodjak, és kitaláljam hogyan legyen minden sokkal izgalmasabb, mint amilyen most. Ha rám hallgatsz, a legnagyobb szélvészben sem csüggedsz el igazán.

Csítosz (Philippovich Márton)
Sok társamhoz hasonlóan engem is a gyógyítás érdekelt a rengeteg csodálatos tudomány közül a legjobban. Ha megismersz, láthatod majd, hogy nagy kedvelője vagyok a kalandoknak, különösen a havas hegyek lejtői és a végtelen víztükör messzesége vonz. Sok-sok más birodalomban jártam már és rengeteg történettel gazdagodtam, apró talpú, fürge léptű, vállon ülő, hű segítőmmel. Úgy gondolom, hogy ha mások életébe fényt és örömöt vihetek, az a legegyenesebb út, hogy a szívem mélyébe zárjam őket.